TARR ANDRÁSHIDA
SPORT CLUB
A beadásokat még gyakorolnunk kell
A beadásokat még gyakorolnunk kell

A megyei első osztályban szereplő Körmend FC ellen folytattuk a felkészülési mérkőzések sorát. A Pláza mögötti műfüves pályán tavaszias idő várta a csapatokat. 

Tarr Andráshida SC- Körmend FC 6-0 (3-0)

Zalaegerszeg, ZTE FC műfüves pálya

Tarr Andráshida SC: Horváth M. – Simonfalvi (Marsai), Major, Kalamár, Nagy Z. – Horváth T., Kovács L., Szegleti, Horváth D. (Szabó M.).,–Vittman (Kónya) , Tóth L. (Takács),.edző: Dobos Sándor

Gólszerzők: Szegleti 2, Tóth 2, Vittman, Horváth D.

Az első perctől kezdve támadólag lépett fel csapatunk és sorra jöttek a helyzetek is. A 11. percben Tóth László egy átlövésből szerzett vezetést (1-0). A 16. percben Szegleti egy szerzett labdából indulva15 méterről lőtt a körmendi kapuba (2-0). Sok helyzetet dolgoztak ki a fiúk, de emellett a vendégeknek is akadt helyzete, de Horváth Marcin nem tudtak kifogni. A 40. percben egy remek passzjáték végén Vittman hozta helyzetben Tóth Lacit, aki nem hibázott (3-0). 

A második félidőben is fölényben játszottunk. A vendégek masszívan védekeztek és kontrákból veszélyeztettek. Vittman Ádám növelte előnyünk egy büntetőből, majd Szegleti szerezte meg második gólját egy átlövésből. A 85. percben Horváth Dani szerezte a hatodik gólunkat egy sokpasszos összjáték végén (6-0). 

Dobos Sándor:- Fontos eleme volt a felszülésünknek ez a találkozó, mivel felállt védelemmel szemben játszhattunk. Gyors passzos játékot is gyakorolhattuk és szép gólokat is szereztünk, igaz sok helyzetből. Amit gyakorolnunk kell még azok a beadások. 

A héten folytatódnak az edzések és február 17-én, szombaton a Sárvárt fogadjuk 14 órától a Pláza mögötti műfüves pályán.

2018. február 12. Tarr Andráshida SC
 

KÖVETKEZIK
TABELLA

Csepel FC

Tarr Andráshida SC


2018. június 3. 17.30

Csepeli Stadion

PARTNEREINK