A hazai pálya előnyt jelenthet

Hosszú sorozat vár csapatunk az elkövetkező egy hét alatt. Szombaton a 19. fordulóban a Dunaharaszti MTK csapatát fogadjuk 15 órától. 

Az elmúlt fordulóban sikerült győznünk, méghozzá idegenben a BKV Előre ellen, ami a bravúrkategóriába tartozik. A fiúk jó játékkal rukkoltak elő és végig irányították a mérkőzést, A szombati találkozó sem ígérkezik könnyű mérkőzésnek, de Dobos Sándor bízik a fiúkban:

-Nehéz mérkőzésre számítok a Dunaharaszti ellen. Nagyban befolyásolhatja a játékunkat a mély talaj, hiszen a mérkőzés napjára is sok csapadékot ígértek. Alkalmazkodnunk kell a körülményekhez és az ellenfelünkhöz is. Van miért visszavágnunk, mivel idegenben 3-0-ra kikaptunk. Rutinos játékosok alkotják a vendégek keretét, de nekünk a hazai pálya előnyt kell, hogy jelentsen, és úgy gondolom, hogy ha a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor mi örülhetünk a végén. 

A találkozón a tavaszi szezonra készített kiadványunkat is kezükbe vehetik majd a szurkolók. 

Jövő szerdán az elhalasztott Szabadkikötő elleni bajnokit pótoljuk, majd jövő szombaton Csornára utazunk. 

2018. március 16. Tarr Andráshida SC 


 

megosztás