A helyzeteket be kell rúgni!

A megyei I. osztály nyolcadik fordulójában az ATE együttese volt a vendégünk. Az első félidőben jobb helyzetkihasználással eldönthettük volna a mérkőzést, a másodikban egy találat döntött a vendégek javára. 

Tarr Andráshida SC- Magnetic Andráshida TE 0-1 (0-0)
Andráshida, 300 néző, Jv: Kiss Norbert

Tarr Andráshida SC: Czirjék- Horváth, Kalamár, Fábián, Bekes- Cseke, Czafit (Pataky)(Bakó), Csongár (Czotter), Szabó, Színay, Tóth. Edző: Dobos Sándor

Gólszerző: Doszpoth

Kiállítás: Fábián, ill: Nagy, Bencze (edző a padról)

Zsúfolt lelátók előtt kezdődhetet a mérkőzés. Már a találkozó elején magunkhoz ragadtuk az irányítást. Az 5. percben Tóth vállalkozott lövésre 25 méterről, de Osbáth szögletre tolta az erős löketet. A 10. percben újra Tóth került helyzetbe: szép csellel játszotta magát tisztára és 20 méterről leadott lövését ismét bravúrral védte a vendégek kapusa. A folytatásban is nálunk volt a karmesteri pálca, az ATE főleg mezőnyben passzolgatott. Szabó ziccerénél egy jó ütemű becsúszás mentett meg a góltól a vendégeket. A hajrában ismét Tóth lőhetett volna gólt, de ismét a kapus győzött. Az első félidőben ritkán került helyzetbe az ATE. 

A második játékrészben is maradt a hazai fölény, de az átütő erő, az utolsó passz hiányzott a játékunkból. Az ATE pontrúgásokból veszélyeztetett, de igazán nagy helyzetük nem volt továbbra sem. Az 55. percben Czotter szerzett labdát a középpályán és jó ütemben indított, Horváth visszatette a labdát az érkező Tóthnak, aki 14 méterről a bal kapufát találta el. Visszaesett a játék a folytatásban, az idő pedig egyre fogyott. A 85. percben aztán bekövetkezett, amitől féltünk: jobb oldali bedobásból Odonics kapta a labdát, akik középre passzolt és a védők közül kilépő Doszpot a hálóba lőtt. A hátralévő időben mindent megpróbáltunk, de nem sikerült az egyenlítés. A hosszabbításban egy rossz ütemű belépőt követően a játéktéren és később a lelátón is a sportpályára nem illő események történtek, ami sohasem volt jellemző az Andráshida pályájára.


Dobos Sándor:- Az első félidőben megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, több góllal kellett volna vezetnünk és akkor elkerülhető lett volna a mérkőzés negatív befejezése. Ilyen és ehhez hasonló események és viselkedés nem volt jellemző az Andráshida pályájára. Természeten minden csapatnak jár a gratuláció, aki legyőz bennünket. 

2020. október 3. Tarr Andráshida SC

megosztás