A rutin, ami döntött Nemesapátiban

A 14. fordulóban a listavezető Csács –Nemesapáti vendégeként léptünk pályára. Ellenfelünknél többen is korábban nálunk is játszottak.

Csács-Nemesapáti SE–Tarr Andráshida SC 4-0 (1-0)
Nemesapáti, 100 néző. Jv: Lapath D.

Csács-NSE: Jahic – Meidl, Kónya Sz. (Kónya M.), Bíró, Szente (Karakai), Németh B. (Vizsy), Péntek, Varga M., Deák, Horváth I A. (Bogyó), Horváth T. Edző: Kovács László.

Tarr Andráshida SC: Orbán – Horváth (Káldi), Kalamár, Fábián, Czotter, Temlén, Csongár (Molnár A.),Szabó M., Czafit (Bakó). Tóth L., Szinay (Cséber). Edző: Dobos Sándor.

Gólszerzők: Kónya Sz. (2), Horváth T., Karakai.

Kiállítva: Tóth L.
 
Az első félidőben  mindkét csapatnak két-két lövése volt és  nekünk kettő helyzetünk, amiből az egyik talán  büntető is érhetett volna. A 30. percben Horváth szerzett vezetést a hazaiaknak és így a ebből a játékrészből ők jöttek ki szerencsésebben.
                          
A második félidő elején tíz perc alatt elkövettünk három hibát, úgy hogy nem volt a csapat nyomás alatt. Kaptunk két gólt ki nem kényszerített hiba után, és a Tóth Lászlót második sárgával kiállították az 50. percben. Ezzel lényegében saját magunkat fosztottuk meg egy jó eredmény elérésétől. 

Dobos Sándor: - A csapat jól és bátran  játszott, és büszke is vagyok fiatal együttesünkre. Ez a mérkőzés is megmutatta, hogy a rutin sokat ér.  Játékosaink átlagéletkora a mai találkozón 20,40 év volt, ellenfelünké 26,73 év. Lényegében, ez volt a különbség.

2019. november 12. Tarr Andráshida SC

megosztás