A Teskánd ellen a megyei kupában

Ma 17 órától a Zala Megyei Kupa 2. fordulójában hazai pályán fogadjuk a Technoroll Teskánd KSE együttesét. A mérkőzés előtti várakozásokról Dobos Sándor nyilatkozott:

-Kiegyenlített mérkőzésre számítok, amelyen majd mindkét csapat sokat tesz a győzelemért a maga módján. Nekünk meg kell találnunk győzelemhez vezető utat. Erre elképzelésünk, és tervünk is van. A mérkőzésen pedig mindent megteszünk, hogy ezt végre is tudjuk hajtani. Nem lesz egyszerű, hiszen erős játékoskerettel rendelkező csapattal fogunk találkozni, de az elmúlt időszakban mi is sokat léptünk előre, és így már minden csapat ellen kellő önbizalommal és egyenlő eséllyel indulhatunk csatába.   

2021. április 28. Tarr Andráshida SC

megosztás