A titok abban lehet, hogy remek a hangulat az öltözőben…

Szegleti Gergellyel készültünk a Csepel elleni rangadóra

A Kerület elleni agyrázkódása után már teljesen rendbe jött Szegleti Gergely, aki csapatunk szervező középpályása. A Kaposvár ellen sárgalapos eltiltása miatt nem lehetet ott a pályán. Az eltiltást letöltve, elmondása szerint száz százalékosan várja a szombati Csepel elleni mérkőzést. 

Több mint két éve igazoltál újra Andráshidára a nevelő egyesületedtől. Hogy érzed, magad, milyen volt ez az időszak?

- Igen, először a 2013-as idény tavaszát töltöttem (akkor még kölcsön) Andráshidán, és már akkor is látszott, hogy ez a klub rendkívül odafigyel a játékosaira, megpróbálja a legideálisabb légkört megteremteni a munkára. Ezután a nevelőegyesületem visszahívott, ám egy szezon után úgy döntöttem, hogy a több játéklehetőség érdekében csapatot váltok. A ZTE vezetőségével egyeztetve mindenképpen csak a kölcsönadás lehetősége merülhetett fel. Voltak más klubok is, akik megkerestek, NB2-es, NB3-as klubok, de számomra egyértelmű volt, hogy ha a váltásra kerül a sor, akkor az Andráshidát választom. A közeg ismerős volt, sok utánpótlásbeli csapattársam és barátom játszott a csapatban, és az edzőt, Dobos Sándort is jól ismertem, több évet is dolgoztam a keze alatt. És persze az sem utolsó szempont, hogy itt Egerszegen járok egyetemre, ha minden jól meg gyógytornász leszek. A beilleszkedésem így könnyen ment, úgy érzem hamar befogadtak a fiúk, és könnyen megtaláltuk a közös hangot. Egy kicsit szomorú voltam, hogy el kellett mennem a nevelő egyesületemtől, de nem keseredtem el, a motiváltságomra azt gondolom sosem lehetett panasz.

Mondhatjuk, hogy megtaláltad a helyed Andráshidán?

- Teljes mértékben úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem, az öltözőben mindig remek a hangulat, a csapatösszetartás az egyik legjobb ahol eddig játszottam. Ebből mindenki kiveszi a részét, közvetlen a kapcsolatunk az edzőnk és a vezetőség felé. És talán ezek is segítenek nekünk megnyerni egy fontos meccset, vagy vészelni át egy nehezebb időszakot.

A csapat hazai pályán jól szerepel, idegenben kicsit halványabban, mégis a hatodik helyen várja a folytatást! Mi a titka ennek a csapatnak?

-A hazai meccseken tényleg egész jól megy a csapatnak, és idegenben valóban halványabban szerepelünk. Sokat gondolkoztunk mi is rajta, de nem tudtunk egyértelmű választ adni arra, hogy miért is van ez. Az biztos, hogy amikor hazai pályán játszunk, valahogy mindig összeszedettebben és koncentráltabban játszunk. A "titok" talán abban lehet, amit már korábban is említettem, hogy kiváló a hangulat az öltözőben, nagy az összetartás, és a pályán mindent megteszünk egymásért. Így azon kívül, hogy szuper játékosok alkotják a keretet, talán ez lehet az, amiért az Andráshida évről évre erőn felül teljesít.

Mit vársz az őszi szezon utolsó hazai bajnokiján a Csepel ellen?

- Egy rendkívül nehéz mérkőzésre számítok a Csepel ellen, velük évről évre kemény meccseket vívunk. De bízom a csapatban, és remélem, hogy meg tudjuk majd nyerni az összecsapást, mert nagyon fontos 3 pont lenne.

A mérkőzést szombaton 13 órakor játsszuk hazai pályán. A találkozót dr. Jakab Géza vezeti. 

2017. november 17. Tarr Andráshida SC

megosztás