TARR ANDRÁSHIDA
SPORT CLUB
A vírushelyzet átírta az utánpótlás képzést
A vírushelyzet átírta az utánpótlás képzést

A bajnokságok leálltak, a gyerekek és edzőik jól megérdemelt pihenőjüket töltik. Ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit visszatekintsünk, mi történt az ősszel csapatainkkal. Erre a korosztályok edzőit kértük. Az első, egyben legkisebb utánpótlás korosztály a Bozsik programban szereplő gyerekek jelentik. Kovács Jenő utánpótlás szakágvezető gondolatait olvassák: 

AZ ANDRÁSHIDA SC BOZSIK PROGRAMBAN RÉSZTVEVŐ KOROSZTÁLYOS CSAPATAINK ŐSZI SZEZON ÉRTÉKELÉSE

Az Andráshida SC már évek óta, mint csoportvezető egyesület szervezi és rendezi a Grassroots Fesztiválokat – U6/7 és U8/9 – évesek és a Bozsik Tornákat – U10/11 és U12/13 – évesek részvételével. A négy korosztályban a foglalkozásokat én tartottam, időnként Csongár Péter és Tóth László edző kollégák bevonásával. Sajnos a COVID - 19 vírus és az időjárás a foglalkozások/edzések megtartását és egy rendezvény lebonyolítását is befolyásolta. Sok hiányzó volt betegség, karantén miatt. 

U6/7 korosztály - Csapatlétszám: 8 fő

Foglalkozások/edzések helye: elvileg a bagodi óvodában heti 2x 1-1 órában, de a vírus miatt TILOS volt bemenni az intézménybe… Ezért azt kértem a Szülőktől, hogy aki vállalja és meg tudja oldani kedden és pénteken - 15:30-16:30 – hozza el gyermekét az ASC Sportcentrumába. Külön kiemelném, hogy az ősz során a csonkahegyháti óvodából – Dóra Zalán – és a bagodi óvodából – Tóth Péter – új igazolás - igazolt gyermekek szorgalmasan jártak a foglalkozásokra.

A korosztály erősségei, gyengeségei: ebben a korban a cél, a játék megszerettetése. Szoktatás a játékhoz I. Itt még nem beszélhetünk „mérkőzés teljesítményről.”  Viszont látható a gyerekeknél az egyéni fejlődés a Fesztiválokon és a foglalkozásokon is. Legnagyobb problémát a társak megjátszása okozta -, de ez még természetes ebben a korban.

Az ősz játékosa: Dóra Zalán

Az ősszel került hozzánk, de a rövid idő alatt is bizonyította – fiatal kora ellenére - hogy ilyen hozzáállással, szorgalommal sok sikerélményben lehet része! Lendületes, jól cselez, bátran játszik.

 U8/9 korosztály  Csapatlétszám: 10 fő

Foglalkozások/edzések helye: az ismert okok miatt nem lehetett a korábban megszokott rendszerben foglalkozásokat tartani. Ezért csak egy alkalommal tudtam tartani szabadban kedden 13:15 – 14:00 óráig. A másik foglalkozást az andráshidai Sportcentrumban tartottam pénteken 15:30-16:30 között. Sajnos ide már kevés gyermeket hoztak el a bagodi Iskolából. Kivétel: Szekeres Levente. Néhány alkalommal részt vett: Balogh Benett, Bánfai Zalán Soma és a zalaegerszegi Mindszenti Iskolából Horváth Olivér Imre.
Viszont örvendetes, hogy szintén az ősz folyamán új gyermekeket igazoltunk, akik szorgalmasan jártak a foglalkozásokra: Büki Dóra!, Horváth Ábel, Sipos Péter.

A korosztály erősségei, gyengeségei: a korosztályban a cél – a technika fejlesztése. Szoktatás a játékhoz II. A gyerekeknek törekedniük kell a technikai elemek minél tökéletesebb elsajátítására és kivitelezésére.

Az ősz játékosa: Horváth Olivér Imre

Már évek óta az ASC igazolt játékosa. A bagodi Óvodából indult, jelenleg a zalaegerszegi Mindszenty Általános Iskolába jár. Szüleinek nehéz összehangolni a Család – Iskola – Bozsik foglalkozás – közlekedés gyakorlati megvalósítását. Olivér nagyon szeret focizni! Lelkes, gyors, jól cselez, gólerős, sokra hivatott kis játékos.

U10/11 Korosztály  Csapatlétszám: 11 fő


 Foglalkozások/edzések helye: a járvány miatt a zalaegerszegi Petőfi Általános Iskolában nem lehetett foglalkozásokat/edzéseket tartani… Az ASC Sportcentrumában voltak a foglalkozások/edzések kedden és pénteken 16:00 órától.

A korosztály erősségei, gyengeségei: még itt sem beszélhetünk igazi csapatjátékról.  A cél: a játékérettség szintjének elérése. A játékszemlélet fejlesztése – tanulás játékokkal.
A Bozsik Tornákon vegyes a kép, ami az eredményességet illeti, bár több volt a győzelem. Örvendetes, hogy a csapatban több ügyes Leány! : Ábrahám Angéla, Tarsoly Hanna, és fiú van: Bálizs Noel, Béres Dániel, Devecser Bálint – őszi új igazolás, Győrfi Mór Levente, Horváth Ádám – őszi új igazolás, Magyar Nimród – őszi új igazolás. A legtöbbet abban kell fejlődni a játékosoknak, hogy a jó egyéni képességeiket a csapatjáték alá rendeljék!

Az ősz játékosa: Tarsoly Hanna.

Lány létére kétlábas, jól cselez és passzol, jól, pontosan és erősen is lő, lát a pályán! Dicséretes a foglalkozásra/edzésre járása! Nagy benne a győzni akarás. Mentálisan kell még sokat fejlődnie – el kell fogadnia, hogy a játékban nem mindig lehet nyerni…Szintén kiemelem az ősszel igazolt Horváth Ádámot. Hatalmas munkabírású, kemény, bátran ütközik, gólerős. Technikailag és összjátékban kell még sokat fejlődnie.

U12/13 Korosztály  Csapatlétszám: 16 fő

Foglalkozások/edzések helye: a járvány itt is „bezavart”… A Petőfi Iskola helyett az ASC Sportcentrumában voltak kedden és pénteken 16:00 órától.

A korosztály erősségei, gyengeségei: a Bozsik Programban ők a „legidősebbek.”  A cél: a mérkőzés érettség szintjének elérése. Csapat, csapatrészek, egyéni posztok feladatköreinek elsajátítása. A mérkőzés tapasztalat megszerzése.  Ebben a célkitűzésben segít az a tény, hogy ebből a korosztályból sokan játszanak a megyei U 14-es bajnokságban. A Bozsik Tornákon változóan szerepeltünk. A legnagyobb probléma az volt, hogy egy Tornán sem tudtunk komplett csapattal felállni… Ez érthetetlen, bár lehet, hogy a vírus miatt is volt ez… Mindenesetre a jövőben ezen kell változtatni!

Az ősz játékosa: Tóth Milán.

Fantasztikus energiával rendelkezik. Gyors, erőszakos, bátran felvállalja a párharcokat, gólerős. Higgadtabban kell játszania, meg kell értenie, hogy ez csapatjáték. Kiemelném még Sabján Ákos Gellért és Sipos Tamás és helyenként Szabolcs Lóránt teljesítményét.

Tavaszi elvárások: a legnagyobb „elvárásom,” hogy végre legyen vége a vírus okozta rendkívüli állapotnak és élhessük az életünket a korábbi, normális megszokott módon! Ma még nem tudjuk, hogy mit hoz a tavasz… Bízzunk benne, hogy a tavasz már vírusmentes lesz és valóban visszatérhetünk a megszokott életünkhöz. Személy szerint pozitív változást várok az edzésre járásban és a Tornákon való megjelenésben egyaránt.

2020. december 28. Tarr Andráshida SC
 

KÖVETKEZIK

Tarr Andráshida SC

Szalai-Edelholcz

Zalalövő


Műfüves bajnokság

2021. január. 16. 17.00

Városi Sportcentrum

PARTNEREINK