Egy „Hangyányival” jobb volt a Fehérvár

A 12. fordulóban, a több visszajátszóval érkező MOL Fehérvár FC második csapatával játszottunk. Gyorsan vezetést szereztünk, de a második félidőben a rutinosabb vendégek akarata érvényesült.

Tarr Andráshida SC-MOL Fehérvár FC II 1-3 (1-0)
Andráshida, 80 néző, Jv: Sipos Katalin

Tarr Andráshida SC: Czirjék-Dömötörfy (Vass), Kalamár, Czafit (Pataky), Pajor-Karóczkai, Kovács (Péntek), Temlén (Fábián), Czene, Szabó, Szinay. vezetőedző: Dobos Sándor

Gólszerzők: Szabó M. (1’). ill: Horváth B. (49’bü,), Babos B. (61’, 67’)

Megleptük a vendégeket, hiszen Czirjék hosszan előre ívelt labdáját Szabó Martin vette le és remek egyéni megoldás végén már az első percben gólt szereztünk (1-0).  A folytatásban kontrákra rendezkedtünk be és félidő közepéig a tizenhatosok között zajlott a játék, kevés helyzettel. A hajrában veszélyesebben játszottak a vendégek és mindent megtettek az egyenlítésért, de jól zárt a védelmünk, sőt növelhettük is volna az előnyünket. 

A fordulás után egy rossz belépőt követően büntetővel egyenlített a Fehérvár. Egyre több hiba csúszott a Hida játékunkba, amit próbált kihasználni a vendégcsapat. A vendégek legjobbját, Hangya Szilvesztert lehetettlen volt tartani.  A 61. és a 67. percben Babos két szép gólt szerezve eldöntötte a találkozót a vendégeknek. A hajrában még szépíthettünk volna, de  Pataky közelről a védőkbe rúgta a játékszert.

Dobos Sándor: - Az első félidőben jól játszottunk, volt lehetőségünk növelni az előnyünket. A fordulás után a bekapott gól után visszaesett a koncentrációnk és a Fehérvár egy „Hangyányival” jobb volt. 

2021. október 17. Tarr Andráshida SC

megosztás