Egy időben játszanak fiataljaink a Sopron ellen

Ma 11 órától a Sopron együttesét fogadja az U17-es és U19-es csapatunk. A találkozókat egyidőben rendezzük, így az alsó és felső pályán is zajlik majd mérkőzés. 

Az U19-es bajnokságban a Sopron a második helyen áll, míg Tóth László együttese a 11. helyről várja a nehéznek ígérkező összecsapást. 

-Szeretnénk hazai pályán egy jó eredményt elérni, de tudjuk, hogy nagyon nehéz feladat előtt állunk. Maximális összpontosításra és figyelemre lesz szükség mindenkitől. Sajnos lesz hiányzónk, így nem teljes kerettel tudunk lenni, de mindent meg fogunk tenni a mérkőzésen a sikerért. 

Balla Ádám együttese, az U17-esek a listavezető pozícióban lévő Sopronnal találkoznak. Csapatunk az ötödik helyen van jelenleg, így ezen az összecsapáson is kiélezett küzdelem várható. 

Hajrá Hida!

2021. május 9. Tarr Andráshida SC 

megosztás