Elkezdtük a felkészülést

Hétfőn tikkasztó hőségben kezdte meg a felnőtt csapatunk a felkészülést a 2017/2018-as NB III-as bajnoki szezonra. Dobos Sándor vezetőedző hat fiatalt hívott a felnőtt csapat keretéhez, valamint két új játékos is bemutatkozott a társaknak az alapozás kezdetén. 

-Az öthetes felkészülés taktikai, technikai és erőnléti elemekből épül majd felé a cél pedig, hogy minél jobb formába kerüljenek a játékosok az augusztus 13-i bajnoki rajtra. Sokat dolgozunk majd a labdával, de emellett a fizikai állóképesség javítása is fontos szerepet kap. Minden nap edzünk, a következő héten három délelőtti edzést is beiktatunk - tájékoztatott Dobos Sándor vezetőedző. 

Az új igazolások egyike Nagy Zoltán, aki a Sárvártól érkezik. A több poszton használható 25 éves játékos 31 mérkőzésen 2 gólt szerzett előző csapatába. 

Korábbi csapatai: Szombathelyi Haladás VSE, Tatabánya FC, Sopron VSE, ZTE FC, Felsőtárkány, Mezőkövesd, Dorog, Sárvár FC

A másik érkező Májer Dávid 19 éves kapus a ZTE FC-től. 

- Nagy változást nem tervezünk, egyedül Simonfalvi Gábor körül még vannak kérdőjelek, de reméljük, hamarosan ez is tisztázódik.  Van néhány lábadozó játékosunk is. Kónya Szilárdnak fél éve műtötték a keresztszalagját, Kovács László bokasérülésből térhet vissza hamarosan, míg Szegleti Gergő porc műtétből lábadozik. 

A vezetőedző azt is elmondta, hogy a Sárvár, a Gellénháza, az Ajka a Csesztreg és a Nagykanizsa ellen játszanak majd felkészülési mérkőzéseket, javarész Andráshidán. 

2017. július 12. Tarr Andráshida SC

megosztás