Győzelemmel folytattuk a Téli Műfüves Kupa küzdelmeit

A B csoport második fordulójában a Teskánd együttesével mérkőztünk. Döntetlen után, ezúttal egy gólzáporos mérkőzésen megszereztük első győzelmünket a csoportban. 

Teskánd–Tarr Andráshida SC 4–5 (1–1)
Zalaegerszeg. Jv.: Major Zs.

Tarr Andráshida SC: Orbán D.(Kiss B)-Horváth E., Balla Á.(Fábián K.),Kalamár M. ,Szabó M. (Bekes G.)-Molnár A.,Czotter B. (Czafit B.), Csongár P. (Pungor M.)-Temlén M., Bakó B. (Szinay B. ), Tóth L.

Gólszerzők: Pergel (3), Bailo, ill. Tóth L. (2), Szinay (2), Temlén.

A csapat jó teljesítményt nyújtott, megérdemelten nyert. Lendületesen támadtunk, ha volt rá területünk és a felállt védelem ellen is ki tudtunk alakítani több helyzetet.

Dobos Sándor:- A hatékonyságon kell javítanunk, csak  a az utolsó húsz percben céloztunk pontosan. A kapott gólokat megelőző szituációkban létszámfölényben voltunk, tehát a csapatvédekezés működött. Egyéni védekezésünk viszont nem volt jó, mert nem ütköztünk elégszer.

Február 2-án, vasárnap a harmadik fordulóban a Szalai-Edelholz Zalalövő együttesével találkozik csapatunk a Városi Sportcentrumban. 

Felnőtt csapatunk mellett az U19-es csapatunk is nevezett a tornára, akiknek a hétvégén lesz az első fordulójuk. A zalaegerszegi C-csoportban nyolc csapat játszik két részre osztva. Az U129-es csoportjában a Becsvölgye, a Csonkahegyhát és a Zalaszentiván lesz fiataljaink ellenfele. 

A mérkőzés időpontja: Február 2. (vasárnap), 10.00: Csonkahegyhát–Andráshida SC U19.( Városi Sportcentrum). 

2020. január 31. Tarr Andráshida SC

megosztás