Igazságos döntetlen

A 23. forduló rangadóját játszottuk az Andráshida TE ellen. 

Magnetic Andráshida SC-Tarr Andráshida SC 0-0 (0-0)
Andráshida, Zárt kapuk mögött, Jv: Major Zsolt

ASC: Czirjék- Balla (Hegedüs), Kalamár, Fábián, Nagy, Szabó, Csongár (Czotter), Kovács (Molnár), Czafit, Tóth, Szinay (Pataky). Edző: Dobos Sándor

A táblázat második és első helyezettje játszott egymással és már az első percektől kezdve nagy taktikai csapat folyt a pályán. Mindkét oldalon adódtak helyzetek, de gólt nem tudtak szerezni a csapatok. Mindkét együttes nagyon figyelt, hogy ne hibázzon, főleg a védelemben. Hullámzó volt a második félidő is, de jobbára kioltották egymást a csapatok. 

Összeségében igazságos döntetlen született. 

Dobos Sándor:- Egyenlő erők küzdelme volt. Mindkét csapatnak voltak olyan periódusai a mérkőzésen, amikor a maga javára fordíthatta volna az eredményt. Összességében igazságos a döntetlen. Természetesen jobb lett volna nyerni, de annak tudatában, hogy a mérkőzésre való heti felkészülésünk nem volt zavartalan, és emellett ráadásul egy erős csapattal is mérkőztünk, most ez sem túlságosan rossz.

2021. április 11. Tarr Andráshida SC

megosztás