Két góllal volt jobb a Lendva

Szombaton délelőtt a ZTE Aréna mögötti műfüves pályán játszottunk a másodosztályú Lendva ellen. 

Tarr Andráshida SC –NK Nafta Lendava 1903 0-2 (0-1)

Tarr Andráshida SC: Horváth M. – Simonfalvi, Balla, Major, Nagy Z. – Horváth T., Marsai (Kónya), Kovács L. (Varga M.), Szegleti –Vittman (Tóth L.), Horváth D. (Szabó M.).edző: Dobos Sándor 

Gólszerzők: Roginic, Grabant 

Jól kezdtük a találkozót és lendületesen játszottak a fiúk. Vittman nagy helyzetben a kapusba lőtt. Az első 15 perc után magára talált a Lendva és főleg a mezőnyben folyt a játék. A félidő második felében egy védekezési hibából Roginic lőtt Horváth Márton mellett a hálóba (0-1). Felrázta a fiúkat a gól és sorra jöttek a helyzetek is, sőt kapufát is lőttünk.

A második félidőben teljes sort cseréltek a vendégek és ez nagy előnyt jelentett a számukra. Ennek ellenére harcosan és bátran játszottak a fiúk, amíg az erejükből tellett a frissebb szlovének ellen. A hajrában a vendégek magyarja, Grabant Bence is betalált kialakítva a 0-2-es végeredményt. 

Dobos Sándor:- Az első félidőben megvoltak a helyzeteink, mondhatnám 3-1-el is fordulhattunk volna. A másodikban a sorcserével, a sokkal frissebb vendégek játszottak fölényben. A fiúk felvették a versenyt a magasabb osztályból érkező ellenféllel és helyenként jó játékkal rukkoltak elő. A hibákat átbeszéljük és a bajnokság kezdetére élesítjük majd a formánkat. 

2018. február 4. Tarr Andráshida SC

megosztás