Legyőztük a Nyíregyházát!

A Magyar Kupa 7. fordulójában az NB II-es Nyíregyháza csapatát fogadtuk. vezetőedzőnk megforgatta a kezdőt és a bajnokikon kevesebb lehetőséget kapó játékosokat küldte pályára. A taktikai húzás bejött, hiszen az első perctől egy harcos és lelkes csapat játszott és nem érdemtelenül győzte le nevesebb ellenfelét. 

Tarr Andráshida SC- Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 (0-0)
Andráshida 150 néző, Jv: Kovács Gábor (Horváth, Rigó)

Tarr Andráshida SC: Czirjék- Marsai, Takács, Kalamár, Nagy- Fülöp (Szegleti), Ferencz, Kónya (Bailo) Horváth D., Bíró, Szabó (Tóth). Edző: Dobos Sándor

Gólszerző: Bailo Dávid

Nagy lendülettel kezdett a vendégcsapat és az 5. percben már a vezetést is megszerezhették volna. Jobb oldali szögletrúgást Daru fejelte kapura, de Czirjék kapufára tolta, majd a kipattanót is bravúrral hárította. Lassan vettük fel a játék ritmusát, de a védekezésünk masszív volt. Jó beindulások, elfutásokból nem volt hiány, de kevés végződött helyzettel. A 22. percben Nagy lépett ki a védőink közül, de Czirjék lábbal védett. A félidő második felében egyre bátrabban vállalkoztak a fiúk és rendre odaértünk a nyírségiek kapuja elé. A Nyíregyháza mezőnyben jobban játszott, de látszott, hogy görcsösen akartak gólt szerezni.  

A fordulás után még egy lapáttal rátettek a fiúk, ami meglepte a vendégeket. Bailo és Szegleti beállításával a támadójátékunk is határozottabb lett. Az 59. percben Bailo lépett ki a jobb oldalon a védők közül, lövését először védte Fadgyas, de a kipattanót már nem háríthatta (1-0). Rákapcsoltak a vendégek, de a védelmünk kisebb megingásokkal állta a sarat. Czirjék tanárian védett! A 83. percben Bailo került ziccerbe, de Fadgyas ezúttal lábbal védeni tudott. A hátralévő időben taktikusan játszottunk és nem hagytunk lehetőséget a Nyíregyházának az egyenlítésre.

 

A csapat megmutatta igazi arcát és a kevés lehetőséget kapó játékosok bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Harcos, kemény játékkal sikerült legyőznünk nevesebb ellenfelünket és ezzel egyedüli csapatként jutottunk a legjobb 32 közé a Magyar Kupában!

Dobos Sándor: - Bravúros győzelmet arattunk, egy nálunk nagyobb játékerőt képviselő csapattal szemben. Az első 10-15 perc az ismerkedéssel telt, míg sikerült felvennünk a ritmust. A Nyíregyháza helyzeteit kihagyta, mi pedig a félidő felétől már jó ritmusban játszottunk. A második félidőben a gól után volt még helyzetünk, amit ha értékesítünk nyugodtabb is lehetett volna a vége. Sérülések is hátráltattak minket, és ennek a fényében is nagyszerű ez a győzelem. 

Szép volt fiúk!

2018. október 31. Tarr Andráshida SC
 

megosztás