Magabiztos siker az Illés Akadémia fiatajai ellen

A bajnoki rajt előtt hazai pályán játszottuk utolsó felkészülési mérkőzésünket. Ellenfelünk az Illés Akadémia U19-es csapata volt 

Tarr Andráshida SC- Illés Akadémia U-19 4-0 (2-0)
Andráshida, felkészülési mérkőzés 

Tarr Andráshida SC: Czirjék Z. (Kálovics H.), Szabó M., Czafit B. (Dömötörfi B.), Kalamár M., Fábián K. (Czotter B.), Péntek B., Temlén M. (Pataki G.), Kovács L. (Csongár P.), Czene M. (Németh R.), Bertalics E. (Weittsteinn A.), Vass Gy. Edző: Dobos Sándor 

Gólszerzők:  Kalamár M., Bertalics E., Czene M., Németh R.

Helyzetekkel nyitottuk a mérkőzést, de vezetést egy büntetőből tudtuk csak megszerezni. Kalamár Milán magabiztosan értékesítette a Bertalics Erik ellen elkövetett szabálytalanság után befújt tizenegyest. A vasi együttes egyenlíthetett volna, de nagy helyzetben hibáztak. A félidő hajrájában egy megelőző szerelés után Kovács László passzolt Vass György elé, aki Bertalics Eriket hozta tiszta helyzetbe és támadónk szép gólt lőtt a kapu jobb oldalába.

A fordulás után is lendületes játékot mutattak a fiúk. A harmadik gólunk előtt most Erik volt a kiszolgáló, jó labdáját Czene Mátyás tekerte jobb lábbal a kapu bal felső sarkába. A mérkőzés végére is maradt egy gól, Temlén Máté ugratta ki Németh Richárdot, aki a kimozduló kapus fölött a hálóba emelt.

Dobos Sándor:- A csapat  jó mentalitással lépett pályára, és végig kezdeményező játékot mutatott. Erre a mérkőzésre ez volt a terv. Mindkét játékrészben tudtunk gólokat elérni és mellette még helyzeteket is kialakítani. A védekezésünket is a pálya azon területén tudtuk megvalósítani, ahol szerettük volna előzetesen is. A mérkőzés jól szolgálta a felkészülést. Minden vereséget és minden győzelmet a helyén kell kezelni, ezt is.

2021. július 25. Tarr Andráshida SC 

megosztás