Nem hibáztunk Zalakomárban

A megyei I. osztály 25. fordulójában a Zalakomár vendégei voltunk. A fiúk odatették magukat és az első félidőben eldöntötték a mérkőzést. Bakó és Szinay mesterhármassal tette emlékezetessé a mérkőzést. 

Flexibil-Top Zalakomár ES- Tarr Andráshida SC 0-6 (0-5)
Zalakomár, Jv: Lapath Dávid

Tarr Andráshida SC: Czirjék- Kalamár, Fábián, Nagy, Szabó, Kovács, Pataky, Czafit (Czotter), Tóth (Bekes), Bakó, Szinay (Horváth E.). edző: Dobos Sándor

Gólszerzők: Bakó 3, Szinay 3.

A csapat nagyon jól kezdte a mérkőzést sorra dolgozta ki a helyzeteket, amiből az első félidőben sikerült ötöt góllal befejezni. A 19. percben Kovács nagyszerű indításával Szinay lépett ki és hozta helyzetbe Bakót, aki ki is használta a biztos helyzetet (0-1). A 24. percben ugyanez volt a labda útja, azzal a különbséggel, hogy Szinay maga használta ki a helyzetet. A 32. percben rögzített játékhelyzet után, Szinay bólintott Bakó elé, aki megint jó helyen volt és ez gólt eredményezett a számára (0-3). A 38. percben egy nagyon szép összjáték során Szabó Martin, Szinay, Bakó volt a labda útja, amit ismét az utóbbi váltott gólra. Mesterhármas! Pár perccel később Szinay talált a kapuba Tóth nagyszerű beadását követően (0-5).

A második félidőt is góllal kezdtük Kovács beadását Szinay fejelte a jobb sarokba (0-6). Ez is mesterhármas. A félidő további részében is irányítottuk a játékot, de többször már nem találtunk be az ellenfelünk kapujába, pedig a lehetőségeink bőven megvoltak rá.

Dobos Sándor: -A mérkőzést magabiztosan nyertük, gólokkal, és emellett számos szép támadást is vezettünk. Nagyon jó egyéni teljesítmények voltak a csapatban, ezért sikerült egy nehéznek ígérkező mérkőzést, különösebb idegeskedés, bonyodalom nélkül lehoznunk.  

2021. április 25. Tarr Andráshida SC

megosztás