Sok helyzet kimaradt, egyet belőtt a Teskánd

A Zala Megyei Kupa második fordulójában a Teskánd csapatát fogadtuk. Dobos Sándor beszámolója.

Tarr Andráshida SC-Technoroll Teskánd KSE 0-1 (0-1)
Andráshida, JV: Bors Balázs 

Tarr Andráshida SC: Czirjék –Nagy, Kalamár, Fábián (Czotter), Balla (Molnár), Szabó, Kovács (Hegedüs), Csongár (Németh), Tóth (Bekes), Szinay. edző: Dobos Sándor

Gólszerző: Karvalics

Mindkét csapat komolyan vette a mérkőzést, hiszen erős kezdőcsapatok voltak mindkét oldalon. Számunkra nem indult jól a mérkőzés. A harmadik percben egy eladott labda után, védekezésben kétszer is nagyot hibáztunk és ezt ellenfelünknek sikerült kihasználni. (0-1).  A gól után fokozatosan kerültünk fölénybe és ez helyzetekben is megmutatkozott. Nagyon szép támadások után, nagyon nagy helyzeteket hibáztunk egymás után. A félidő végére akár már megnyugtató előnnyel is vezethettünk volna. Sajnos nem így történt, mert nem voltunk kellően higgadtak és pontosak a befejezéseknél. Mint már többször a bajnokság során, nagyvonalúan bántunk a helyzeteinkkel. 

A második félidő is nagy labdabirtoklási fölényünkkel telt el, megint kihagytunk három –négy tiszta helyzetet. Azt is hozzá kell tenni, hogy ellenfelünk kapusa nagyon jó napot fogott ki, hiszen több alkalommal is nagy bravúrral hárított.  A mérkőzés utolsó tíz percében volt ellenfelünknek egy veszélyes kontrája és egy megpattanó lövése, amit Czirjék hárított nagyszerűen.

Dobos Sándor: -Összességében a csapat jól játszott, hiszen sok helyzetet alakítottunk ki egy nagyon jó ellenféllel szemben. A védekezésben nem sok hibát vétettünk és nem sok lehetőséget engedtünk a Teskánd csapatának, pedig ők rúgták eddig a legtöbb gólt. Amikor hibáztunk, az utólag bebizonyosodott, végzetes volt. Nem kellett volna, hogy az legyen, mert ezt a mérkőzést meg kellett volna nyerni, a játék képe és a helyzetek alapján is. De mint tudjuk, ezt a játékot gólra játsszák. Ennek alapján viszont nem érdemeltünk győzelmet, hiszen nem tudtunk az ellenfelünk kapujába betalálni. A tanulság az, hogy lehetőségeinket ki kell használnunk. Ezt a konzekvenciát viszont  már többször le kellett vonnunk, remélem majd javulni fogunk ebben a mutatóban is. Abban biztos vagyok, hogy lesznek helyzeteink, mert a csapat sokat tesz azért, hogy legyen.   

2021. április 29. Tarr Andráshida SC

megosztás