Sok nehézséggel küzdött az ősszel az U14–es csapatunk

Folytatva az őszi szezon értékelését Csongár Péter kértük, hogy a Megyei U14-es bajnokság Zalaegerszeg csoportjában szereplő utánpótlás csapatunk szerepléséről számoljon be. 

-Az őszi szezont értékelni viszonylag nehéz, mert a vírus, betegségek, egyéb elfoglaltságok nehezítették a dolgunkat. Ebből kifolyólag nem igazán tudtunk a képzésre koncentrálni, valamint a bajnokságban is kevés mérkőzést sikerült játszanunk. A csapatot a 2007-2009 - ben született játékosok alkotják. Az edzéseken próbáltuk a labdaérzékelésre / technikára/ helyezni a hangsúlyt, de a passzok terén és van hova előre lépnünk. Nagyon remélem, a tavasszal már tudunk ezekkel komolyabban foglalkozni és egy szinttel tovább lépni a fejlődésben.

Az U14-es csapatunkban, edzője szerint az ősz játékosa: Tóth Milán- támadó 

-A 2008-as születésű, fiatal játékosunk hozzáállása az edzéseken való részvételhez és bajnoki mérkőzéseken megfelelő volt.  Teljesítménye stabil volt, időnként egészen kimagasló játékot produkált és elsősorban a góllövésből vette ki a részét. Milán 2017 óta a Tarr Andráshida utánpótlás játékosa. 

Tavasszal sok mérkőzést és sok sikert kívánunk fiataljainknak!

Hajrá Hida!

2021. január 7. Tarr Andráshida SC

megosztás