Újabb két évig a Tarr Kft. a névadó szponzorunk 

Újabb kétéves megállapodást kötött klubunkkal a szekszárdi székhelyű Tarr Kft, aki 2010 óta kiemelt támogatója egyesületünknek.

Gyarmati András alelnök vezette fel az ünnepélyes alkalmat, amit a pandémiás helyzet miatt nem egy vendéglátóhelyen, hanem a Tarr Kft. zalaegerszegi irodaházában rendeztünk. Köszöntőjében kiemelte a két fél remek kapcsolatát, ami több mint egy évtizede tart.

Soós Zoltán klubunk elnöke elmondta, hogy az elnöksége alatt sokat tettek a munkatársaival, hogy az ASC fennmaradhasson.

-Az NB III-ból való kiesést követően nem estünk pánikba,hanem hozzányúltunk ahhoz a fiatal gárdához, akik az egyesületen belül már évek óta futballoztak, és gyakorlatilag a mai napig viszik tovább a csapatnak a jóhírét. Nyílván a keret kiegészült egy-két rutinosabb játékossal. A fiatal játékosok kellő rutint szereztek és kevesebbet hibáznak, mint előtte és ez az eredményeinken is látszik- folytatta klubunk vezetője.

Soós Zoltán kiemelte, hogy az alulról építkezés elve jól működik a csapatnál, hiszen sok fiatal tehetség pallérozódik a korosztályos együttesekben. A körzeti központok kialakításakor az ASC is egy évre kapott megbízást, ami rengeteg feladattal fog járni, de olyan szintre emelheti majd a tehetséggondozást,ami szakmailag is elfogadható lesz. Elnökünk köszönetet mondott a Tarr Kft. vezetőjének, TarrJánosnak, akinek a támogatása nélkül nem tarthatna itt a klub és nem tervezhetnénk a jövőt sem.

- Tizenkét éve itt vagyunk Zalában. Több mint 100 településen vagyunk jelen szolgáltatóként. A futballcsapat pontosan azokon a településeken van jelen, játszik hétről-hétre, ahol a cégünk a szolgáltató. Így a céget pontosan ott képviseli, ahol kell- fogalmazott Tarr János.

Dobos Sándor vezetőedző örömét fejezte ki, hogy a Tarr Kft.-vel már ilyen hosszú ideje gyümölcsöző a kapcsolat.

-Építkezni, csapatot építeni csak biztos alapokra lehet, és úgy gondolom, hogy a Tarr Kft. ezt a biztos alapot adja nekünk most már hosszú évek óta. Próbáljuk ezt meghálálni. Én úgy gondolom, hogy az együtt töltött idő főleg a sikerekről szólt, és arról, hogy fejlődünk.Most megint ezen az úton vagyunk. A játékosok szeretnek olyan helyen lenni, ahol látják azt, hogy hosszú távon tudnak jó körülmények között dolgozni. Nekünk ezt a fajta biztonságot jelenti ez a támogatás.

A támogatói aláírás előtt Gyarmati András egy Andráshida focimezt adott át Tarr Jánosnak, amelynek a hátára a 30-as szám került, utalva a cég kerek jubileumára. 

Csapatunk, két fordulóval a zárás előtt vezeti a megyei I. osztályt. Bízva a sikeres zárásban klubunk kérte az NB III-as induláshoz szükséges licencet és állunk az osztályozó elé.

2021. május 18. Tarr Andráshida SC

megosztás