Veretlenek maradtunk

A megyei I. osztályban szereplő csapatoknak remek felkészülést jelent az évek óta megrendezett Téli Műfüves Bajnokság. Idén a Zalalövő é a Teskánd csapataival kerültünk egy csoportba. A szombati, harmadik fordulóban két veretlen együttes találkozott a Pláza mögötti műfüves pályán. Dobos Sándor beszámolója:

Technoroll Teskánd KSE - Tarr Andráshida SC 0-2 (0-1)
Zalaegerszeg, Téli Műfüves Bajnokság, Jv: Bors (Dávid, Filinger)

Tarr Andráshida SC: Czirjék- Horváth, Kalamár, Czafit, Cséber, Nagy, Pataky, Kovács, szabó, Tóth, Színay, csere: Kiss, Hegedüs, Bakó, Csongár, Káli, Balla. Edző: Dobos Sándor

Gólszerzők: Tóth, Szabó

Nagyon nehezen pörgött fel a csapat. A mérkőzés elején keveset birtokoltuk a labdát, ellenfelünk sokat passzolt. Nem volt eléggé agresszív a védekezésünk, de nyomás alá nem került a kapunk. Aztán az egyéni védekezéseink elkezdtek javulni, sokkal agresszívebbek lettünk. Ennek következményeként egyre magabiztosabbak lettek játékosaink, így javult a játékunk is. Támadásainkban egyre több volt a pontos passz és a ritmusváltás. A félidő végén, a 43. percben megérdemelten szereztünk előnyt. Egy szép passzjátékból kialakuló támadás végén Tóth László szép lövéssel vette be a teskándi kaput (0-1). 

A második játékrészt megfelelő ritmusban kezdtük, helyzeteket alakítottunk ki, és az 50. percben növeltük előnyünket Szabó Martin szép egyéni teljesítménye után. A mérkőzésen most már hosszabb volt a jó periódus, mint a rossz, de fejlődnünk kell tovább. 

A Téli Műfüves Bajnokságon három mérkőzésből hármat megnyertünk, így veretlenül zártuk a felkészülést. 

2021. január 31. Tarr Andráshida SC

megosztás