Vert helyzetből is volt erőnk felállni és fordítani

A 14. fordulóból elhalasztott mérkőzésen fogadtuk a Zalaszentgrót együttesét. Tudtuk, hogy nehéz lesz ellenük játszani, és ez be is igazolódott. Kétgólos előnyt adtunk ellenfelünknek, de hatalmas akaraterővel sikerült a mérkőzés hajrájában megfordítanunk az eredményt. 

Tarr Andráshida SC- Zalaszentgróti VSC 3-2 (0-1)
Zalaegerszeg, Zárt kapuk mögött, Jv: Lakics (Kovács, Büki)

Tarr Andráshida SC: Czirjék – Fábián, Kalamár, Balla (Molnár), Horváth (Hegedüs), Czafit, Csongár, Pataky (Bakó), Szabó, Színay, Tóth (Kovács). edző: Dobos Sándor 

Gólszerzők: Bakó, Tóth, Czafit. ill: Pödör, Gájer 

A találkozó elején a Zalaszentgrót zárt védekezését nem tudtuk feltörni. Főleg a középpályán folyt a játék, nem forogtak veszélyben a kapuk. A próbált irányítani a mérkőzést, de a védekezésünk hézagos volt és nem voltak elég határozottak a fiúk. A 36. percben Pödör találatával szerzett vezetést a ZVSC (0-1). A folytatásban próbáltunk szerkezetet váltani, de ez sem hozott változást a játékunkban. A cserék hoztak új lendületet a csapatjátékba. Az 55. percben egy remek kontratámadás végén a jó ütemben kiugró Gájer a kapufa segítségével tovább növelte a szentgrótiak előnyét (0-2). Minden mindegy alapon, hátrányban játszva rákapcsoltunk és egyre többször kerültünk gólveszélyes helyzetbe. Tóth László remekül játszotta be a jobb szélt és a 62. percben beadására pontosan érkező Bakó Barnabás szépített (1-2). Még egy fokozattal rákacsoltak a fiúk és látszott, hogy a gól nyugtatóan hatott a csapatra. A mérkőzés utolsó harmadában egyértelmű fölényben játszottunk. A 66. percben Tóth a jobb szélről cselezte magát középre és szép egyéni akciója végén kiegyenlített (2-2). A szentgrótiak szinte csak a védekezésre koncentráltak, míg mi hajtottunk az újabb gólért, ami a 88. percben össze is jött. A győztes találatot Czafit Balázs szerezte.

Csapatunk nagyon mélyről állt fel és fontos győzelmet aratott egy jó erökből álló csapat ellen. 

Dobos Sándor:- A mérkőzés nagy részében egy mélyen visszahúzódó, a kapuja előterét megszálló ellenféllel találtuk magunkat szemben. Nagyon nehéz egy ilyen csapat ellen játszani, helyzeteket kialakítani. Nem tudtunk nyomást gyakorolni az ellenfél kapujára, közben a védekezésünk is határozatlan volt. A pályán levő játékosok pozíció és felállási forma váltása sem hozott változást, így kénytelenek voltunk cserékkel frissíteni. Ez eleinte eredményben még nem, de játékban pozitív változást eredményezett. Ehhez kellett, hogy ellenfelünk ellenállóképessége fokozatosan gyengült, nekünk viszont volt még elég energiánk, és azt mozgósítani képes akaraterönk. A mérkőzés utolsó harmadában ragyogó gólokat elérve, a helyzetek és a labdabirtoklási fölényünket figyelembe véve is, nagyszerű győzelmet értünk el. Ez a három pont a dolgos hétköznapok megérdemelt gyümölcse volt.

2021. február 8. Tarr Andráshida SC

megosztás