TARR ANDRÁSHIDA
SPORT CLUB
Volt tartása a csapatnak
Volt tartása a csapatnak

A 19. fordulóban a Lenti együtteséhez látogattunk. Csapatunkban sok volt a hiányzó, de a fiúk nagyot küzdöttek a második félidőben. 

Creaton-Lenti TE–Tarr Andráshida SC 3-3 (2-0)
Lenti. Jv.: Kiss N.

Lenti TE: Balogh B. – Horváth Sz., Fehér, Tuboly (Ács), Sárkány, Kiss K. (Kocsis), Balog, Lovrencsics, Markotán (Soós), Takács, Varga T. Edző: Szarka Péter.

Tarr Andráshida SC: Orbán – Czotter (Pungor), Tóth L., Molnár A. (Németh R.), Szinay, Temlén, Szabó M., Horváth E., Kalamár, Fábián, Hegedűs. Edző: Dobos Sándor.

Gólszerzők: Balog, Sárkány, Kiss K., ill. Szinay, Szabó M., Fábián.

Erre a mérkőzésre egy rangadó után érkeztünk, annak minden hozadékával. Piros lap utáni eltiltással (Balla) és egy kis csalódottsággal, hiszen közelebb voltunk a győzelemhez a listavezető Gellénháza elleni mérkőzésen. A Lenti elleni találkozón nem tudott játszani még egy rutinos emberünk Csongár Péter sem, így nagyon fiatal, szinte ifi csapattal tudtunk felállni. Ellenfelünk is fiatal csapat a maga 23.8 –as átlagéletkorával, mi ezen a mérkőzésen 19.8-as átlaggal kezdtünk.
Jól előkészített pályán, egy kicsit gyámoltalanul kezdtünk, ennek rögtön meg is lett az eredménye, már az ötödik percben vezetett az ellenfél. Ezután megvoltak a helyzeteink a gólszerzésre, de kihagytuk a lehetőségeinket. Rossz döntések mellett, a jó döntések utáni megoldásaink voltak rosszak. Nem állt össze a félidőnk, és tetéztük a bajt azzal, hogy egy szögletből a félidő vége előtt megint, nagy hiba után, gólt kaptunk.

A második félidő is a mi helyzeteinkkel indult, majd egy ellentámadásból, alapvető védekezésbeli, játékfelfogási hiba után már három góllal vezetett ellenfelünk. Komoly volt a hátrány. mA csapat nem esett össze jól reagált erre a szituációra. Továbbra is jöttek a helyzetek, és most már értékesítettük őket. Sikerült kiegyenlíteni, és a helyzetek alapján nyerhettünk volna.

Dobos Sándor:- Idegenben 0-3-ról nem kikapni, ez tartást mutat és talán dicséretes is. Nagy energiákat mozgósítottunk az egész mérkőzésen, a tapasztalat és az ezzel járó figyelem hiánya most még megfosztott bennünket a győzelemtől. Azt hozzá kell tennem, hogy ellenfelünk sokáig nagyon jól teljesített, jó napot fogott ki, és jól is játszott.

2020. március 19. Tarr Andráshida SC
 

KÖVETKEZIK

Csácsbozsok-NSE

   Tarr Andráshida SC


Megyei I.o. 7. forduló

2020. szeptember 27. 16.00

Nemesapáti Sportpálya

PARTNEREINK