Jó eredmények a hétvégén!

MLSZ Regionális U12 Nyugat Bajnokság 

TARR Andráshida SC - Andráshida TE 3 - 3 (0-0) 

TARR Anddráshida SC: Gorza Imre, Proszenyák Tamás, Soós Barnabás, Fenyves Marcell, Tóth Boldizsár, Vincze Bende, Németh Botond, Győrfi Mór Levente, Tóth Levente, Szíjártó Zsombor

Gólszerzők: Németh Botond, Győrfi Mór Levente, Tóth Boldizsár

Edző: Csaba Gyula

Csaba Gyula értékelése: Kissé álmosan kezdtük a márkőzést és ellenfelünk ezt ki is használta hisz gyorsan két gólt szereztek így komoly hátrányba kerültünk már az elején. Nem adtuk fel és egyre több veszélyes támadást vezettünk és az egyik kontrából elért góllal szépíítettünk majd nem sokkal később egy szöglet utáni fejessel az egyenlítés is sikerült. Ez elég sokat kivett a fiúkból, mert ezútán eléggé beszorultunk a kapunk elé és az ellenfél ismét gólt szerzett. Sőt még egy büntetőt is rúghatott amit a kapusunk óriási bravúrral hárított. Innen is visszakapaszkodtunk, mindenki mozgósította az utolsó tartalékait és sikerült egy szép egyéni akció végén ismét egyenlíteni. Sőt a mérkőzés végén akár a győzelem is sikerülhetett volna! A csapat játéka ugyan nem volt kiegyensúlyozott, nagy hullámvölgyek voltak benne, de akaraterőből, kitartásból jelesre vizsgázott minden játékos.  Gratulálok mindenkinek! Szép volt Fiúk! 

A meccs végén pedig a PIZZA! 

  

-----------------------------------

MLSZ Regionális U13 Nyugat Bajnokság 

TARR Andráshida SC - Andráshida TE 4-2 (0-0) 

TARR Andráshida SC: Czendrei Balázs Dávid, Bekes Zsombor, Márton Gergő, Béres Dániel, Cseszkó Levente, Horváth Gellért Benedek, Fekete Nimród, Tóth Sándor, Szabó Márk, Pete-Horváth Flórián, Koltai Máté

Gólszerzők: Bekes Zsombor (3X) és Cseszkó Levente

Edző: Sümegi István 

Sümegi István értékelése: Fiatal csapatunk a betegségektől megtizedelve, de annál nagyobb lelkesedéssel és bizakodással várta a hétvégi helyi rangadót. A mérkőzés kezdetétől magas színvonalon folyt a játék és ennek eredményeként a negyed zárásaként egy formás kontra végén a vendégcsapat jutott előnyhöz.  A szünetben rendeztük a sorainkat és a srácok a második és a harmadik negyedben előbb egyenlítettek majd további két fantasztikus góllal terhelték a vendégcsapat hálóját. A meccs utolsó negyedét egy vendég gól nyitotta mely nyílttá tette a találkozót. Aztán jött a csattanó.....!  Egy hatalmas lövés végleg eldöntötte a győztes kilétét akik ezen a napon az ASC fiataljai lettek. Dícséret illeti a fiúkat, mert hátrányból arattak győzelmet a sportszerű és jól felkészített vendégcsapat ellen. Szeretném megköszönni a szépszámú hazai szurkolók biztatását! Sokat segítettek! Köszönjük! Hajrá HIda! 

-------------------------------------

MLSZ Regionális U14 Nyugat B csoport 

Lenti TE - TARR Andráshida SC 2 - 3 (1-1)

TARR Andráshida SC: Sabján Ákos Gellért, Szabolcs Lóránt, Sipos Tamás, Lukács Péter, Kemény Attila, Horváth Ádám, Burka Benjamin Dániel, Kereki Ádám, Molnár Csongor, Szabó Tamás, Peresztegi Zalán, Csontos Patrik, Pete-Horváth Mátyás, Molnár Ivo

Gólszerzők: Horváth Ádám (2X) és Peresztegi Zalán 

Edző Bakos Csongor

Bakos Csongor értékelése: Idegenben léptünk pályára a Lenti TE csapata ellen! Előző heti győzelmünk után bízva az újabb sikerben. 
A mérkőzést a hazai csapat kezdte jobban és a 14. percben megérdemelten megszerezte a vezetést. A gól felébresztette a csapatot és egyenrangú partnerei lettünk az ellenfél csapatának. Helyzetek sokasága mindkét oldalon, de vagy a kapusok bravúrja, vagy a rossz helyzet kihasználás miatt gól nemesett egészen a 39. percig, amikor Horváth Ádám megszerezte az egyenlítő gólunkat! Második félidőben folytatta a két csapat a jó iramú játékot, ahol mi talán egy kicsit jobbak voltunk és ennek eredményeként Horváth Ádám újabb gólt szerzett a 60. percben majd egy tetszetős támadás végén pedig Peresztegi Zalán a 64. perben megszerezte csapatunk 3. gólját. A mérkőzés folytatódott tovább szép támadásokkal és kemény de szabályos szerelések jellemezték a mérkőzés további szakaszát. A 74. percben a Lenti csapata megszerezte 2. gólját, ami után a hátralévő időben remekül védekezve és némi szerencsének is köszönhetően megszereztük a 3 pontot. Az egész csapat és a csereként pályára lépő játékosok is mindent megtettek a sikerért, melynek a győzelem lett az eredménye. 
Borús szeptemberi időben egy jó iramú helyzetekben gazdag mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó csapat nyerte a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak, ezekért az eredményekért dolgoztunk egész héten! Úgy gondolom, hogy a befektetett munka kezdi meghozni a gyümölcsét! 
Az ellenfél csapatának pedig további sok sikert kívánok!

 

megosztás