U14-es csapat értékelése

Bakos Csongor a csapat edzője értékelte az őszi szezont: 

Az őszi szezonra való felkészülésünket július közepén kezdtük. Voltak érkező és távozó játékosok is. Az edzés látogatásra úgy gondolom, hogy nem lehet panaszom, hiszen a srácok csak betegség vagy nyáron nyaralás esetén hiányoztak és a nyaralás alatt is kértek edzéstervet a kieső időre. Tehát a hozzáállás és az edzőmeccseken nyújtott teljesítmény alapján bízhattunk a tavalyinál jobb szereplésben. A csapat két bajnokságban is indult nevezetesen a megyei U14-es és a regionális U14-es bajnokságban. A regionális bajnokság lebonyolítása átalakult és kettő csoportra osztották a benevezett csapatokat. Az őszi szezon végén alsó és felső házba való jutás volt a tét. A bajnoki szezont döcögősen kezdtük, de a fejlődés látszódott a csapaton, majd ahogy teltek a hetek az eredmények is jöttek és az ősz végén, felsőházba jutott a csapat második helyen végezve a tabellán.

A megyei bajnokságban való szereplés kapcsán azért van hiányérzetem, de összességében ott is jól szerepeltünk, hiszen a harmadik helyen várhatjuk a tavaszi szezon küzdelmeit. Az ősz végére nem csak az eredmények jöttek, de úgy látom, hogy valóban csapattá kovácsolódott a társaság, ezért külön itt nem szeretnék kiemelni senkit sem, mert az érkezőkkel kiegészülve, akik jól beilleszkedték, valóban a nagybetűs csapatként érték el ezeket a sikereket! Tavasszal a felsőházban való szereplés véleményem szerint a csapat tovább fejlődését is jól szolgálja majd, de ahhoz még keményebb munka kell, hiszen az ellenfelek ismeretében a folytatás nehezebb lesz. Mindent megfogunk tenni az őszhöz hasonló jó szereplés érdekében és látva a fiúk hozzáállását nem lesz gond ezzel a részével sem.

Szeretném továbbá kiemelni a szülőket, akik nélkül ez nem valósulhatott volna meg, hiszen időt és energiát nem sajnálva hozták a srácokat edzésekre, amit ezúton is szeretném megköszönni nekik!

megosztás