U16-os csapatunk értékelése

Az U16 csapat féléves értékelésre Baranyai Istvánt a csapat edzőjét kértük: 

2022-es őszi U16 megyei bajnokságra való felkészülést augusztus elején kezdtük el. Az előző két év aranyérme után a csapatot szinte teljesen új arcok alkották, akik egyben a bajnoksághoz mérten még nagyon fiatalok is.  Az őszi fordulók zárásaként a középmezőnyben helyezkedik el csapatunk, mely teljesen reális eredmény, hiszen a több mérkőzésen is lehetőséget kaptak az U14-es csapatból játékosok. Az idősebbek között viszont már van olyan játékos, aki elérte, hogy az U17 NB III-as régiós bajnokságban szerepeljen minden hétvégén és vannak akik a tél folyamán tudnak feljebb lépni.  

Klubunk kiemelt célkitűzése, hogy minden korosztályban tudjunk csapatokat versenyeztetni minél magasabb osztályban és ehhez szeretettel várunk 2007-2008-2009-ben született játékosokat.

 

 

megosztás